El kell most mennem, mert a szívem messze hajt
nem búcsúzom, mert a lelkem már meghalt
mégse bánkódj többé, ne hullajts könnyeket
önző ember arcom most még rádnevet
ne hallgass meg engem, űzz el messze innen
tébolyult elmémmel csak a rosszat hiszem.
Szerettelek, hidd el, mint senkit még soha
benned volt lelkem minden szava, dallama
megszakadt szívvel én nem maradthatok...

...de a távozás még talán fájón belémhasít
lökj el magadtól, ne bánd, szeretőd miként sír
végezz velem, mert szerettelek, és most is
még mindig érzem, bennem élsz, örökkön és mindig...

...a síromra ne hozz virágot, csak nézz rá néha némán
itt fekszik szerelmed, az ostoba, buta lány.