deja vu szerű boldogtalanság ábránd
cikázik körbe egy négyszögletú szobában
és néha a gumifalakról lepattan a bánat.
menthetetlen, elárultál, kitikkadt oázis
álom elmék szüleménye, felkoncolt gumimacik vagyunk
mind, kivétel nélkül, és mi is a gumiszobában pattogunk
de mikor a bánattal összekocanunk akkor rinyálunk
nincs is semmi értelem, szar ez mese
az az úgynevezett élet, meg a szerelem, meg a végzet
nekem van tükröm, látom magam, azt mondták hogy disznó vagyok
de az a mocskos lelkiismeret mindig elhallgattat
és persze hogy nem szeret senki, én is nehezn viselem el magam
csak akkor nem vitatkozok magammal, ha tele a poharammal
mindegy hogy mivel, az úgyis szintetikus boldogság
egy szó is elég lenne
komolyan
de befejezem, mert
kopogtat a halál.
igen, a kaszájával
de kiszóltam neki, hogy nem vagyok ma itthon
mert még ahhoz is depis vagyok, hogy szódával kínáljam a őt.