Remény

Mikor megszülettem, még oké volt minden,
de azóta sok mindennel megküzdöttem.
Bár lett volna okom kevesebb szóra,
Ma nem kötnének fel a bitóra.
Megadtam magam a sorsnak, s bár a hibás,
megint nem én vagyok, hanem mindenki más.
A kötél közeledik, s már ölelném a talajt,
az Anyaföld az, ami majd engem ölel, s porával betakar.




Hiába kérted

Ezt kaptad, de mást vártál.
Mindig azt mutatta, mennyire vagány,
képes egyedül megállni a saját lábán.
Mennyi mindenen túl van,
s te csodálkoztál, miért olyan gyerekes.

Ezt kaptad, de mást vártál.
Hiszen ő mindent jobban tudott,
s ha mégis elbukott, nevetve továbállt.
Annyi mindent átvészelt már,
s te csodálkoztál, miért követi el ugyanazt a hibát újra és újra.

Ezt kaptad, de mást vártál.
Egyik reggel felhívott, és azt mondta:
te vagy az élete fénypontja.
És aznap este telefont kaptál,
és sírtál, mert nem gondoltad, hogy öngyilkos lesz.

Ezt kaptad, de mást vártál.
A temetés után a pap félrehívott,
s egy búcsúlevelet neked átadott.
És akkor megértetted,
hiszen úgy csodáltad az erejét, hogy szerelmét soha észre nem vetted.

Ezt kaptad, de mást vártál.
A Mennynek kapuja előtt állsz,
Szent Péternek és Neki kiabálsz.
Nem jön senki kaput nyitni,
s te tudod, hogy megöltél egy lelket és porrá zúztál egy szivet: Nincs bebocsáttatás.