Ezennel bejelentem, hogy befejeztem középiskolai tanulmányaimat! Elballagtam, holnap pedig kezdődik az érettségi. Leszögezem, nem félek. Picit sem. Bízok a négy év tanulásban, a memóriámban, istenben, és ha isten velünk, akkor kicsoda ellenünk...? :D Szóval én csak itt ülök csendben, írom ezt a bejegyzést, és várk. Elsősorban arra hogy Laci feljöjjön msnre. Bár az msn a többi személytelen csevegőprogramhoz hasonlóan nem nagyon enyhíti a hiányérzetemet, dehát ez van. Ő talán egy picit feszült az érettségi miatt. Nem csoda, orvosira megy... Olyan okos!!! :D Háhá... :p bekapcsolta a telefonját!! :D Az élet apró örömei.

Eddig faragtuk a padot, és nevettünk rajta
hogy egyszer véget ér a végtelennek tűnő hajsza
most mégis némán, pityeregve állunk
el kell hagynunk iskolánk, tanárunk.
Emlékszem, hogy fogadkoztunk:
-Hülye vagy? Én sosem sírok-
de a zsepkendőfogyasztásunk
megcáfolta az állításunk.

Tudjuk már, így felnőtt fejjel
hogy végleg búcsúzni sosem kell
mert olyan kicsi ez a világ
hogy érzed mindenütt az otthon illatát
a szívek melegét, a napfelkeltét
légy optimista, sose várd a végét.