lehullott falevelek röpülnek vissza a fákra
megtelnek az összetört üvegek
haldoklik a fájdalom,
nem több, mint a tükrön a pára
értelmet nyer a fekete,
mert nélküle nincs fehér
minden zokninak megvan a párja
és hogy vagy, az mindennel felér
mert ami eddig volt, az az üres lap
tudod, tanultuk, a tabula rasa
a kezdet kezdete, a tavasz első virága
hogy gyümölcsöt teremjen a fa
és táplálja a világot
megszülessen a szikra
és hozzon végtelen fényt, tündöklő lángot
rozsdás pici fémszív
és te vagy a sósav
nélküled meghalnék
köszönöm hogy vagy.