Ahogy hallom a patakok hűs csobogását
felismerem bennük az Ő hangját,
mely se nem mélyen, sem magasan
mint egy kavics, a szívembe csobban.

De szívemben ugyan nem is víz lakozik,
hanem lágy olajtól illatozik.
Mit a tűzkő lángra lobbantva,
illatos pára száll tudatomra.

És ha meglátom az Ő arcát magam előtt
a bánatnak kell hogy mondjak agyőt.
Tudom, Ő a boldogság kulcsa
az életem legszebb ajándéka.