A krém, a lakk, a festék
valahogy most úgy mennék
hogy hová, azt nem tudom
kiderülne az úton.

Elindulni mégsem tudok,
céltalan a tudatom
csak várok valamire
mondjuk hogy csörögjön a telefon.

Persze nem csörög
csak az állkapcsom zörög
mint mikor vizet iszok
a kattogás örök.

Nem megyek sehová.
Csak ülök és várok
és csendben meditálok
és álmodok, és látom a világot.

Ezt a szennyes, fortyogó katlant
ami már sehol sem lakatlan
mert kiirtottak mindent
ami titkot elrejthet.

Látom ezt a világot
az undorító szennyzsákot
a cionista hatalmat,
de hogy megszülettem nem bánom.

Talán porszem a gépezetben
talán csak egy csöppnyi olajfolt
de még egy olyan ember, mint én
a Földön még sosem volt.

Itt maradok, most már tényleg.
Van, amiért érdemes,
és hogy ezt észrevettem
az felettébb érdekes.

Mert én egy dinka vagyok
úgy általánosságban
de néha felfogok dolgokat
szóval nem élek hiába.