elindulok messze, én se tudom hová
amerre a szél fúj, az orrom után
keresm az értelmet, a tiszta köveket
kikerülöm a szívet, a néma-süketet
hol lelkek zizgegnek galagonya-bokrokba
ott nem érhet el semmi otromba
és szörnyű bizonyítási kényszer
nyomomban a ráció lépked.
döglött varjúk bűzétől nehezen lélegzem
a szörnyű látkép súlyát a vállamra vettem
és a tudás gyümölcséből, mert ember vagyok vettem
el kell innen mennem, száműzött lettem.