prológus:
Pusztísd el a lelkemből a félholt múzsát
szívd ki a vérét, fald fel a húsát
aki engem olyan anyává tett
ki a testében hordozza a halott gyermeket
csak szívja, fogyasztja létemet
csak ez az élet érjen már véget.

Zakatol a vonat és szembejön a lidérc
a liberális zsidó, a büszke cigány "vitéz"
az elmosódó tájba vájja hogy a világ összes fájdalmába
öli meg az övét, és hagyja meg a másét
létünk összegezve a fehér már fásít
és aki ezt hallja, csak egy nagyot ásít
minden véleményt egy apró tény megmásít
hogy úgy sincs más út,hát keresd másutt
hagyd el ezt a lelket és keress fel egy messzit
ami fehér tiszta, és ismeri a Lassie-t
gyermetegen naív és gyilkosan szigorú
és akinek igaza van sose legyen szomorú
essen a fejére három babérkoszorú
tudja meg a világ, hogy nem csak az a boxoló
aki tétre veri össze a többit, hanem hogy
tudja mennyit ér a fehér többlet
az éljen, a többi úgyis elhullik
amelyik meg mégsenem azért eljön a
a rézfaszú kuvik
vagy fülesbagoly, felőlem tökmindegy
csak többé sekélyes sivárság ne legyen
gyere vissza hozzánk, vaskezű fegyelem
aki beszól nekem, azt úgyis leverem
a képét beverem, a bőrét leszedem
kabátként eladom, mert pénzt kell keresnem
boldogság illúzió szörpöt veszek
és mellé 4 kiló álmot eszek
de a sok örömtől lassan hányok
befogom a számat és továbbállok.