a hóban fekszemmilliárdnyi pelyhet pusztítvaegy percre sem bánomez a perc boldogés nem emlékszem rá újramert elsuhanmint én mellettednem láttál, én nem köszöntemcsak mentem, és most pusztítokmilliárdnyi pelyheta könnyeik átnedvesítik a ruhámne sírjatok, én is fázomegy leszek…

A sebekben van minden válasznézz magadra, magadba és válasszmegszereted önmagadatvagy eltemeted ami maradtálmot, sorsot, büszkeségetnem érint már balítéletközöny egy cseppnyi bánattalülj akkor a világnak háttalmert ha magadat se szeretedmástól is elveszed a szerepetés belül…

Mekkora csalódás, mikor valami nagyon jót álmodsz, felkelsz, boldog vagy, és aztán leesik, hogy az egészet csak álmodtad. Azt, hogy boldog vagy, szeretnek, fontos vagy, jól érzed magad... Felébredsz, és a jégkristályos valóságban megzuhansz. És rosszul érzed magad. Én nem akarok…

Élsz amíg fájés fáj amíg élszhiába futnál,vagy megbocsájtást remélveesedeznél az istenekszilárd lábainálelrontottad otthogy megszülettélmert a bánat fűz az élethez. 

Csak sír, mást nem csinál... A könny körülötte patakokban áll, és folytatja tovább mintha nem tudna róla, pedig nem beteg, nem idióta de könnyei záporozása nem árulja el mégsem hogy oly mélyen mi bántja. Talán a rossz idő? Vagy a kegyetlen emlő, mely gonosz volt, s…