van olyan, mikor nem vagy senkicsak egy folt a többi közötta mocskos világ lepedőnazt teszel amit akarszki látna tégedsiess, mert a halál megelőznem kellesz senkinekelkerül a szerelemelszállt, mint a forró gőznem érdekel semmicsak egy kicsit is éreznélbár ne lenne mindig ősz. 

a hóban fekszemmilliárdnyi pelyhet pusztítvaegy percre sem bánomez a perc boldogés nem emlékszem rá újramert elsuhanmint én mellettednem láttál, én nem köszöntemcsak mentem, és most pusztítokmilliárdnyi pelyheta könnyeik átnedvesítik a ruhámne sírjatok, én is fázomegy leszek…

Fáj-e a világnakha gyalázza gyermeketerem még gyümölcsötha elszárad a gyökereaz életadó Fánakélnél halott bolygónahol nincs szeretetcsak közömbösségüss meg engemáradjon a melegségérezzek valamitmint a fájdalmat Földanyaha tiporja összes lánya-fiavíz nélküli…

Mi a…

Furcsa, nem furcsa... melankólikusan boldog vagyok. Olyan jó... nem hazudni magamnak, másnak... nem is akarok... nem is próbálok. Nehéz ez. Mármint akkor nem jöttem rá erre, hogy becsapom magam. Csak ha tudnám, mit kéne érezni, sokkal könnyebb lenne, viszont helyettem senki sem kann…